Esküvő előtti szomorúság
2004-03-29 10:12:40
Írta: Clau
Megtekintve: 8863

Már eldöntöttétek a pároddal, hogy összeházasodtok? A magazinokat bújod, hogy megtaláld a legmesésebb esküvői ruhát? Akkor már biztosan gyűrűt viselsz, és minden szingli barátnőd téged irigyel, a szüleid pedig hihetetlenül büszkék rád. És míg az idő legnagyobb részében te is velük együtt örülsz, hiszen életed legszebb pillanata közeleg, valami kis idegesség és szomorúság lopózik be a mindennapjaidba. De vajon miért?

Mégis, mi ez a szomorúság?

Lehet éppen a meghívókártyák gyártásánál vagy talán hajnalban, álmodból felébredve fakadsz sírva valami megmagyarázhatatlan szomorúság miatt, és nem érted, mi történik veled. Ezeket az érzéseket senkivel nem mered megosztani, főleg nem szüleiddel, mert félsz, hogy azt hiszik, nem vagy biztos a döntésedben. Pedig te tudod, hogy szereted és akarod a barátod és a házasságot. Akkor mégis, mi ez a szomorúság?

Az esküvő előtti élet siratása

Ez egy olyan téma, amit az esküvői magazinok nem sűrűn tárgyalnak, és még barátnők is óvatosan kezelik a dolgot egymás közt. Senki nem szívesen ismeri be, hogy fél és szomorúnak érzi magát esküvő előtt, bár szinte minden egyes menyasszony megtapasztalja az érzést jegyessége valamely szakaszában. Sokan megpróbálják nyugtatgatni magukat, hogy nincs semmi, amitől félni kéne, az érzés mégsem tűnik el. Belevetik magukat még több elintéznivalóba, hogy ne is legyen idejük ezekkel az érzésekkel törődni. Miért? Mert eddig senki és sehol nem mondták el nekik, hogy mi történhet ilyenkor a lelkükben, nem volt kontextusa a nagyon is normális és várhatóan jelentkező szomorúság, félelem, zaklatottság, elhagyatottság érzésnek, amely az örömmel, várakozással párhuzamosan él a házasságra váró nő lelkében.

Miért érezhet egy nő félelmet esküvője előtt?

Úgy kell néznünk a házasságra, mint egy úgynevezett átalakulási rítusra, vagyis beavatási szertartásra. Mindannyian hallottunk a beavatási szertartásokról, legtöbb esetben a tinédzser korral kapcsolatban. Egyszerűen szólva a beavatási rítus során életünk fő fordulópontja következik be, amikor tulajdonképpen identitásunk megváltozását tapasztaljuk. Ez egy átmeneti időszak, ahol a régi életformánk meghal, az új pedig még nem született meg. A tradicionális kultúrákban a beavatási rítusban az idősek segítik a fiatalokat különböző szertartásokon át, hogy azok teljesen levethessék régi életük foszlányait és új életet kezdhessenek. Ők megértik azt, hogy a régi életnek teljesen ki kell múlnia ahhoz, hogy az új identitás megjelenhessen. Miközben a régi vagy még létező öntudat foszlányait vedlik, a rituálén átesők szomorúságot és félelmet éreznek, mert hogyan is dobhatnák le magukról mindazt szomorúság nélkül, amit egész eddigi életükön keresztül viseltek, és az új élet hozadékát pedig nem is ismerik még!

Az identitásváltás valaminek az elvesztését jelenti, és a veszteség, attól függetlenül, hogy mit nyerünk általa, mindig fájdalommal és szenvedéssel jár. Hogyan vonatkoztatható ez egy menyasszonyra? Abban a percben, amikor eljegyezték, a rítus megkezdődik. Ettől a perctől kezdve a nő elkezdi elvágni eddigi kötelékeit azzal az identitásától, ami az egyedülálló nőt jelentette, és készül arra a szerepre, amit a feleség státus jelent. Hogy mit jelent a kötelékek elvágása? Azt jelenti, hogy eltöltünk egy kis időt gondolkodással azon, hogy milyen elemekből állt össze egyedülállóságunk. Rájövünk, hogy kapcsolatunk a húgunkkal, barátnőinkkel, családunkkal meg fog változni, és semmi sem lesz többé a régi. Az esküvő előtti szomorúság tehát teljesen normális jelenség. Minél inkább átengedjük magunkat ennek a félelemnek, szomorúságnak vagy rettegésnek, annál könnyebben engedjük el, hagyjuk leszakadni rólunk régi egyedülálló nő önmagunkat. És minél inkább elengedjük ezt a régi nőt, annál nagyobb az esélye annak, hogy az esküvői ceremóniára egy felhőtlenül boldog és reményekkel teli nő érkezik.

[origo]